Rejtély a szomszédban

Mióta megszülettem azóta éltem ebben a tatabányai tömbházban. A szüleim mindig is kertesházba akartak költözni, ezért amikor áron alul sikerült egyet venniük, ezt meghagyták nekem. Persze nem nagyon bántam, mert 28 évesen nem túl menő szülőkkel lakni. Nekem szerencsém van a munkahelyemmel, egy bankban dolgozom, a pénz elég jó, úgyhogy nincs okom panaszra. A régi lakók kezdtek kihalni, helyükre mindig újabb és újabb emberek, családok érkeztek. Voltak nyugis lakók, és voltak kissé idegesítőek. Egyszer valaki rendőrt is hívott, mert szinte ölte egymást a férfi és a nő, miközben a két gyerekük ott sírt mellettük.

Lassan két hónapja lehet, ogy a velem szemben levő lakásba beköltözött egy srác. Olyan 35 körülinek tippeltem első ránézésre. Olyan 180 cm, félhosszú szőkésbarna haj, napbarnított bőr, szóval elég helyes. A postaládán az alábbi nevet olvastam: Magyarosi Levente.
A jelek szerint ő is, mint én egyedül lakott. a két hónap alatt mindössze párszor sikerült összefutnom vele, amikor kitámasztotta nekem az ajtót, vagy ahogy kiléptem a bejárati ajtón, ő akkor jött fel a lépcsőn.

Számomra ő jelentette a megoldatlan rejtélyt. Hogy miért is? Volt egy nagyon furcsa szokása. Minden pénteken vendégek érkeztek hozzá, akik vasárnap reggel távoztak. És megfigyeltem még valamit. Soha, de soha nem volt a vendégek között nő. Mindig csak férfiak. Egy kukkoló voltam, de istenem, mit tegyek világ életemben kíváncsi voltam.

Aztán az egyik nap történt valami szokatlan. Egyik este épp meccset néztem a tévében, amikor kopogtak az ajtómon. Arra gondoltam biztos jehova tanúja az, vagy valami dilis aki felmérést akar végezni. Rákészültem, hogy elküldöm az anyjába az illetőt, de amikor kinyitottam az ajtót Levente állt a másik oldalon.
- Helló! - köszönt vidáman. Csak egy melegítőalső és egy fekete póló volt rajta meg egy mamusz. A haja kissé kócosnak tűnt, és késztetést éreztem rá, hogy még jobban széttúrjam neki.
- Jó estét4 - válaszoltam. - Segíthetek? - néztem rá várakozóan, de ő a hátam mögé pillantott, ezzel rájöttem, hogy addig nem fog mondani semmit sem, amíg be nem engedem. Enyhén kupis volt a lakásom, szóval égő fejjel, de beengedtem és nagyon reméltem, hogy nem marad sokáig és nem néz körül. Valamiért azt gondoltam, nála minden szép rendben van.
Belépett és az előszobában toporogtunk, én nem ajánlottam fel, hogy üljön le, ő pedig nem kérdezte.
- Ne haragudj, hogy ilyen késő este zavarlak, de csak annyit szeretnék, hogy pénteken ha gondolod este 10-re gyere át te is. Tudod tartok egy kis összejövetelt, ahol bármi megtörténhet. - mosolyogva mondja mindezt, közben érzem, ahogy az arcomat elönti a pír. Komolyan, úgy érzem magam, mint egy kamaszlány. Holott se nem kamasz, se nem lány nem vagyok.
- Bármi?
- Bármi, amit szeretnél. Ha belépsz azon az ajtón - mutat abba az irányba, ahol az ő ajtaja van - más emberként fogsz kijönni. Én várni foglak. - majd egy utolsó halvány mosoly kíséretében becsukja maga után az ajtót.
Én csak állok mint bálám szamara, de felcsigázott, az tény. Még nem tudom mit fogok tenni.

Ez persze hazugság volt, hiszen már akkor tudtam, hogy el fogok menni, mert meg akartam tudni mi folyik a szomszédban. Már arra is gondoltam, hogy drogoznak, de aztán elhessegettem ezt, mert nem akartam csalódni benne.

Letusoltam elővettem a kedvenc ingemet, farmeromat, egy kis parfüm és menetre kész voltam. A hajam szerencsére nagyon rövid, így azzal nem kellett semmit sem csinálni.
Tudtam, hogy nincs egyedül, mert hallottam nyitódni és csukódni az ajtaját. Erőt vettem magamon, majd bezártam az ajtómat, zsebre vágtam a kulcsomat és bekopogtam hozzá.
Néhány pillanat múlva felbukkant Ő, és szinte csak úgy ragyogott.
- Tudtam, hogy eljössz. - közben szélesre tárja az ajtót.
- Mégis honnan?
- Láttam rajtad, hogy te is közénk tartozol. - súgja a fülembe, ahogy elhaladok mellette. Nem nagyon értem mire célozhat, de kissé kényelmetlenül érzem magam. A levegő túl száraznak tűnik, ölni tudnék egy pohár vízért. Mintha olvasna a gondolataimban, a konyhába terel és a kezembe nyom egy üdítőitalt. Jól esik, szinte egy húzásra kiiszom, és találkozik a pillantásunk. Az ő szeme érdeklődve vizslat engem.
- Mindig ilyen mohó vagy? - nevet fel, majd elrugaszkodva a konyhapulttól int, hogy kövessem a szobába.
Kezdem azt érezni, hogy ezeket a kérdéseket csak a saját maga szórakoztatására teszi fel és nem is vár rájuk választ.
Követem a nappali felé, ahol belépve négy férfi tekintete állapodik meg rajtunk.
- Kit hoztál nekünk? - kérdezi az egyikük, akinek kissé hosszúkás arca és bajsza van. Nem túl jóképű, hunyorogva méregető típus.
Levente rám mosolyog, közben tölt egy pohár italt magának.
- Ő a szomszédom, Dávid. A múltkor már beszéltem nektek róla.
Fél perc múlva eljut a tudatomig mit is mondott. Beszéltek rólam! Rólam. Ők.
- Megkérdezhetem, hogy mégis hogyan kerültem szóba? - próbálok higgadtságot erőltetni a hangomba, de elég nehezen sikerül.
- Levi mondta, hogy lakik itt egy srác, aki talán benne lenne minden jóban. Mi persze kételkedtünk és fogadásokat kötöttünk. De - áll fel a hunyorgós - azt kell mondjam, Levi elérted amit akartál. Gratula haver. - öleli meg Leventét.
Csalódottság kerített a hatalmába. Azt hittem...nem is tudom mit hittem. Most csak el akartam menni. El is indultam, ám az ajtóig már nem jutottam el.
- Várj, ne menj el - kérlel túl kedvesen Levente.
Szembe fordulva vele dacosan felszegett fejjel nézek bele gyönyörű zöld szemébe.
- Miért ne? Hiszen nyertél! Tehát nincs több indok arra, hogy maradjak - ám továbbra sem tudok elmenni ezért bosszúsan dörömbölni kezdek.
Levi mögém lépve lefogja a karomat. Egy pillanatra abbahagyom és mint egy szobor lesem a következő lépését.
- Ha már itt vagy, megpróbálhatnád jól érezni magad. Az új srácokat mindig piszkálni szokták. Ne hagyjd, hogy legyőzzenek. Tudom, hogy téged keményebb fából faragtak.
- Nem tudsz te semmit - mondom félig neki félig magamnak.
- Akkor mutasd meg mi az amit tudom kéne.
Ellököm a kezét, majd visszaindulok a többiekhez. Még mindig érdekel, mit szoktak itt csinálni.

Egy óra elteltével még mindig csak beszélget mindenki mindenkivel. Kezdek unatkozni és a lábamat lóbálom. Érzem, hogy kilógok ebből a társaságból. Mindegyik srác jóképű, intelligens, sportos kinézetű, már a hunyorgós fazon is annak tűnik én pedig hozzájuk képest egy szánalmas alak vagyok.
Igen, az önbecsülésem nulla.

- Kezdődhet! - szólal meg Levente mire a többiek lelkesen mocorognak a helyükön.
Minden annyira hirtelen történt, az egyik pillanatban még mindenki iszogatott, beszélgetett a következő pillanatban pedig minden teljesen megváltozott.
Ijedtemben, ahogy hátrafele mentem, átestem a küszöbön. Be voltam szarva, de úgy rendesen. Végül Levente lép oda hozzám, és ahogy lehajol már nem is félek. Csodaszép, zöldel világító szempárok vesznek körül, ahogy körbejár a tekintetem. Hirtelen megszállt a nyugalom. Furcsa, mert az agyam hátsó zugában egy hang azt mondja, hogy meneküljek ki sikítve ebből a szobából, de a lábam nem engedelmeskedik és a zöld tekintetek nem engednek el.
- Állj fel! - parancsol rám Levente.
- Csak a csuklóját használjátok, ismeritek a szabályt. - figyelmezteti a többieket Levente.
- Oké, csak add már ide a fiút. - mondják egyszerre.
Fogalmam sincs mi történik, körbevesznek, tapogatnak, leveszik a ruháimat, végül teljesen meztelenül állok előttük és én mégsem szégyenkezem. Végignyalják a karomat, az erek vonalát, majd időközben megnyúlt szemfoguk segítségével belém marva kóstolgatnak.
Ráz a hideg, melegem van, meg fogom halni, a mennyben vagyok ilyen gondolatok keringenek az elmémben. Gyönyör és kárhozat. Édes és fájó.

- Fejezzétek be! - szólítja fel a fiúkat Levente, akik vonakodva ugyan, de elengednek és jóízűen nyalogatják a szájuk szélét. Utána pedig csókolják egymást, merev férfiasságukat egymás szájába adják, a többit nem láthatom mert Levenete kézen fog és a másik szobába vezet. Ide csak a hold világít be. Alig látok valamit. Becsukja mögöttünk az ajtót, majd a keze a fenekemra tapad az ajka rátalál az enyémre. Finom íze van, nem akarok elszakadni tőle, a szája lejjebb vándorol majd váratlanul beleharap a nyakamba és nyalj fal engem. A vérem lassan szivárog én pedig bódult állapotban vagyok.
- Mással is csináltátok ezt? - kérdezem.
Megtöröli a száját a ruhája ujjával majd közel hajol hozzám.
- Igen. - leheli.
- És ők hol vannak, később érkeznek? - kérdezem.
- Nem. Ők már belehaltak a minden jóba.