Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

3. fejezet

Ahogy kiléptem a fürdőszobából és egy mélyet szippantottam a levegőbe, kellemes kávéillat kúszott az orromba. Sietve magamra kaptam a hófehér ingemet, majd az ágy alól előhalásztam a farmeromat és kisiettem a konyhába. Izuru már ott ült az asztalnál egy könyvel a kezében, majd amikor meglátott, letette és rám mosolygott.

- Fogadjunk nem hagytál nekem meleg vizet – mondta nekem, miközben levettem a polcról kedvenc piros pöttyös bögrémet és megtöltöttem az energiát adó kávémmal, majd leültem vele szemben.

- Miért, kellett volna? – húztam fel a szemöldököm. – Reggelente úgyis csak cicamosdást szoktál csinálni, ahhoz bőven elég neked a langyos víz is.

- De egy cica is inkább mosakszik meleg vízben – mosolygott továbbra is rám. Imádom a mosolyát, amikor azok a huncut kis gödrök megjelennek a szája szélén. Nem bírtam magammal, áthajoltam az asztalon és szájon csókoltam. Lassan kinyitotta a szemét.

- Ha így akarsz lekenyerezni, kevés lesz. Ahhoz minimum egy egész napos szexmaratont kell tartanod velem, hogy elnézzem ezt neked – majd felállt, a mosogatóhoz ment elöblíteni a bögréjét.

Én is felálltam, odamentem hozzá, hátulról átöleltem és mélyen magamba szívtam az illatát. Kezemmel megkerestem teste sajgó pontját és elkezdtem simogatni, amire egy halk nyögés hagyta el a száját.

- Piszok egy zsarnok vagy, ugye tudod? Szerencséd, hogy szeretlek – haraptam bele játékosan a fülébe.

Izuru hirtelen megfordult és megcsókolt. Lágyan, mégis szenvedélyesen. Lassan elhúzódott tőlem, közben igyekezett visszaszerezni az önuralmát.

- Sajnos szerelemből nem lehet megélni, és vár a suli. Ma elég hosszú napom lesz. Pedig szívesebben kényeztetnélek téged – húzott magához egy utolsó csókra, majd ellépett mellőlem, és kiment a nappaliba a táskájáért. A suli említésére görcsbe rándult a gyomrom. De ma elérkezett az a nap, amikor tiszta vizet öntök a pohárba.

Első órám angol lett volna, viszont mondtam Izurunak menjen be nyugodtan én majd utána megyek, csak beugrom még a büfébe. Vonakodva bár, de bement órára nélkülem. Elindultam a tesi öltözők felé. Egész éjszaka az álombéli zaklatómon és Ikoma-sensei-en járt az eszem. Túl sok az egybeesés a kettő között, még ha abszurdnak is tűnik, és ellenkezik a józanésszel, márpedig hiába agyaltam rajta, más magyarázat nem jutott az eszembe, úgyhogy úgy keltem ma fel, hogy felkötöm a gatyát és tisztázom most és mindenkorra ezt az egészet a sensei-el. Ajtócsukás zaja ütötte meg a fülemet, majd megláttam Ikoma-sensei-t ahogy bezárta az irodája ajtaját és elindult velem szembe a folyosón. Itt a remek alkalom megállítani.

- Ne haragudjon, sensei – szólítottam meg.

- Mit akarsz? Sietek, a többiek már várnak rám. – válaszolta kissé flegmán.

- Magyarázatot várok Öntől! Nem egyszer hozott kínos helyzetbe, először a kötélmászásnál, majd a büfében. Elfogadható magyarázatot várok a tettére! – álltam el az útját és mondandóm közben egyenesen belenéztem a szemébe, igyekeztem, hogy a szemem se rebbenjen. Fő a határozottság. Döbbent, majd értetlen arckifejezést vágott.

- Fogalmam sincs, mit hordasz itt össze! Mi volt a kötélnél és a büfében? Továbbá mi az, hogy te kérsz számon egy tanárt? – kérdezte szemrehányóan.

Kezdett elpattanni nálam a cérna. Mit képzel, hogy megjátssza magát ez az alak! Utólag visszagondolva elszámolhattam volna tízig, mielőtt megszólalok, de hiába, én már csak ilyen előbb beszélek, és csak utána gondolkodom, típusú emberke vagyok.

- Na, ide figyeljen sensei, mert nem mondom el még egyszer! Miért tetteti azt, hogy nem tudja, miről beszélek? Nagyon is jól tudja, de ha ennyire szeretné, felfrissítem az emlékezetét. Először is a kötélmászásnál belemászott a seggembe szó szerint és felajánlkozott, másodszor a büfében beletömte a farkát a számba, bassza meg! – ordítottam bele a képébe. Sokkot kapott arcát látva rájöttem, hogy túlléptem a határt. Próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán.

- Izé, elnézést kérek a nyers tálalásért, de ez az igazság, és ezt Ön is tudja. – próbáltam picit szépíteni a helyzetet.

- Beszívtál? Bebaszva jöttél suliba, te szerencsétlen? – ragadta meg a karomat és megrázott. Azt gondoltam simábban fog menni minden, erre a forgatókönyvre egyáltalán nem számítottam. Belegondolva, most egyáltalán nem viselkedett furcsán. Csupán képzelődtem volna korábban? Hiszen olyan valósághű volt minden, nem lehetett a képzeletem! Akkor most miért tűnik minden másnak?

- N-nem, teljesen józan vagyok. De nem értem miért tagadja még mindig.

- Miféle beteges képzelgéseid vannak velem kapcsolatban, úristen. – közben kezét végigfuttatta a haján. – Megtiltom, hogy ezt terjeszd itt a suliban és egy pszichológusnak is látnia kell. Nekem barátnőm van, akit imádok, nem vagyok meleg. Tönkre akarsz tenni, hogy ilyeneket találsz ki rólam? – nézett rám dühösen.

Nagyon nem áll jól a szénám. Lehet tényleg elment az eszem?

- Dehogy, nem áll szándékomban tönkretenni, felejtse el ezt a kis közjátékot – néztem rá könyörgő kiskutyaszemekkel. Elengedte a karomat, majd nekidőlt a falnak.

- Ide figyelj, nincs bajom a melegekkel, csak ne lássam őket ahogy… na, érted. Ha így akartál féltékennyé tenni valakit, nem volt jó ötlet. Szerencséd, hogy így reagáltam le a helyzetet és elszámoltam ötvenig, mert egy akkora pofont akartam adni neked, hogy a másikat a fal adta volna. Szóval, csak hogy világos legyen, ezt meg ne halljam tőled még egyszer, a pszichológussal pedig beszélek veled kapcsolatban.

- De…

- Nem tűrök ellentmondást. Most pedig mennem kell órára. Később még beszélünk erről – ellökte magát a faltól és végül eltűnt a folyosó végén.

A fejemet odanyomtam a falhoz. Most már nem értek semmit sem. Sóhajtottam egy nagyot. Ezt jól elszúrtam. Felemeltem a tekintetemet, és két dühös szempárral találtam szembe magamat. Izuru… a rohadt életbe!

- Izuru, várj! Állj már meg, hallod! – kiáltottam szerelmem után, persze ahogy az várható volt, ahelyett, hogy megállt volna, még inkább rohanni kezdett. Fogalmam sem volt róla, mennyit hallhatott a beszélgetésből, bár kikerekedett szemeit látva és azt a tényt is számításba véve, hogy jó 10 perce loholok utána az egész iskolán keresztül, valószínűleg mindent. Az egészet egybevetve, bazi nagy szarban vagyok. Izuru a hátsó kapu felé vette az irányt, ám azt csak délben szokták kinyitni, úgyhogy kifulladva odaértem mellé és lefogtam a karját.

- Engedj el, Ataru! Te megőrültél, begolyóztál! Hagyjál már békén! – rángatózott jobbra-balra, de mivel erősen tartottam feladta a menekülést és megadta magát nekem.

Lassan elengedtem a kezét. Továbbra sem nézett rám, hanem ököllel belecsapott a kapuba.

- Figyelj, Izuru, mindent megmagyarázok csak hallgass meg. – mondtam, közben nekidőltem a vállammal a kapuban.

- Amit hallottam az kész őrület. Azon mit kell megmagyarázni, mi?! – nézett rám dühtől fénylő szemekkel. Most nem csillagok táncoltak a szemében, hanem sötét felhők gyülekeztek.

Sóhajtottam egy nagyot. Szeretem Izurut, ezért joga van megtudni az igazat, még ha bolondnak is fog nézni, bár már most is azt gondolja, akkor meg nem számít.

- Ez egy hosszú történet lesz, készülj fel rá. Először is, tudod, hogy milyen szarul alszom és rosszakat álmodok. Mindig te vagy az, aki megnyugtatsz engem és akárhányszor megkérdezted, mit álmodtam, azt feleltem nem emlékszem, nem tudom. Pedig nagyon is tudtam.

Végre rám emelte a tekintetét. – Akkor meg miért nem mondtad el? Nem értem. Az álom az csak álom, segíthettem volna.

Szomorúan ráztam meg a fejemet. – Nem tudtál volna segíteni, Ez a valami soha nem hagy nyugodni. Tudod mit álmodtam? – vettem egy mély levegőt, majd folytattam. – Azt, hogy egy férfi, akit álmomban sohasem láthatok, mert beköti a szememet, csak a hangját hallom és ez szörnyen ijesztő, szóval ez az ember lekötöz és perverz dolgokat művel velem.

Izuru fel alá járkált miközben én beszéltem. – Nem jó a szex? Nem jól csinálok valamit? – nézett fürkészően a tekintetembe. A döbbenettől pislogni is elfelejtettem.

- Nem, nagyon is jó, félreértesz. Másról van szó. Ez az álombéli alak, Ikoma-sensei!

Izuru gúnyosan felnevetett. – Már hogy lenne ő? Hallod egyáltalán miket beszélsz? A sensei valóságos, az álombéli fazon meg csak álom, a vágyaidat testesíti meg. – majd hirtelen elkomorult. – Csak nem kezdtél el drogozni?

- Persze, hogy nem! Soha sem szednék semmi szart! – üvöltöttem rá. – Tegnap Ikoma-sensei utánam jött a büfébe és…

- És? Mi történt? Fejezd már be azt az átkozott mondatot! – túrt idegesen a hajába Izuru.

- Nagyon nehezemre esik nekem erről beszélnem veled, de meg kell tudnod. Szóval a sensei rám mászott a büfében és beletuszkolta a farkát a számba. De nagyon furcsa volt minden, mert utána csak arra emlékszem, hogy Toko keltegetett. Úgy tűnik, valamikor elaludhattam. – fejeztem be végül mondandómat.

Izuru kezdeti dühének egy része, elpárologni látszott, amikor az utolsó két mondatot kiejtettem a számon.